hétfő, július 03, 2006
We're all alone
A héten értékeltem, munkatársakat. Kedden Karcagon jártam (napfényben nem is olyan csúnya), pénteken pedig Nyíregyházán, illetőleg Mátészalkán. Az Opel Corsa Van típusú személygépjárművek nem rendelkeznek - sajnos - CD-lejátszóval, ezért régi zenéim közül választottam egyet (Mad Season - Above, egyetlen stúdiólemezük, tudtommal, Layne Staley az ISTEN! - nyugodjék békében -). A pénteki hangulatomhoz pont illett, A-B oldal egyaránt elhangzott vagy tizenkétszer.
Indulás reggel hatkor, nem dísz-zubbonyban (öltöny+nyakkendő), hanem mosatlan hajjal, fekete garbóban, fekete bőrkabátban. Nyíregyházára érkezés hét tizenöt - parasztszállítókat kellett kerülgetnem. Minő szégyen!: egy wartburgost nem sikerült legyaláznom -. Felesleges pöcsölődés-tökölődés a helyi irodavezetővel, kinek száján herpesz terpesztett ("Herpeszállás egy-kettő!" - Boncz) vastag Zovirax-réteg alatt, és máris tíz óra. Gyors reggeli a McDumálsz-ban, két tojásos toast-ot kértem, kaptam egyet, italom epershake. Ekkor még nem sejtettem, hogy Nyíregyháza-Oros centrumában elvétem az irányt.
Nyíregyháza-Oros centrumában elvétettem az irányt. Körülbelül
Mint kiderült, Nagykálló felé rövidebb lett volna, viszont így Apagy-Felsőerdő-Ófehértó vonalon megcsodálhattam a gyönyörűszép erdőt, és a benne álldogáló éjjeli lepkéket (kurvákat). Legtöbbjük cigány volt, némelyik még integetett is, hogy álljak félre. Ötszáz méterenként örömlányok, mögöttem-előttem nem jött senki (nagy lehet ám az erdő közepén a forgalom!). Nyálas Olvasó, bizony mondom Néked, több fület láttam ott, mint fogat.
Nyírbátorból származik egyik volt osztálytársnőm (Julcsi), aki most Németországban él. Gyönyörű és ritka okos leány. A városkát elnézve egyre inkább értékelem őt, hogy ki tudott innen (világvége) törni.
És az úticél: a napfényes Mátészalka.
- "1944-ben jöttek ilyen kucsmás emberek, érthetetlen nyelven beszéltek, és elvitték édesapám arany zsebóráját."
- "No és kik voltak azok?"
- "Hát a mátészalkai betlehemesek..." - Markos-Nádas-Boncz.
És tényleg.
Viszont tetszik, hogy nem a házakra aggatták az utcanév- és házszám-jelző táblákat, hanem csomópontoknál nyilak mutatják, mi merre található. A Bajcsy-Zsilinszky utcát nem találtam, egy hölgy igazított útba, aki éppen facsemetéket metszett (sokáig tartott, mire el tudta magyarázni).
"Én még őszinte ember voltam" - no meg rendes. Jó értékeket adtam, hadd vigyenek egy kis pénzt haza dolgozóink.
Ez az észak-keleti vidék egyszerre lehangoló és megható. A "We're all alone" Layne Staley dúdolgatásra még inkább. Mindenkinek ajánlom! Csak vigyázzatok a kátyúkkal...
