hétfő, július 03, 2006

Take the cross out of your pussy!

A cím Richard Pryor Exorcist című számából származik.


Ma Gabica szolgált ki a Mekdonáldszban, magára erőltetett, négysávos mosolya, kivillanó harminkét foga (minimum húsz felül volt) nem hagyott kétséget afelől, unja már a nyári munkát. Miért érzem magam feszélyezve, ha csak egyféle dolgot kérek (nagy epres shake)? Legutóbb kiröhögtek, mit csináljak. Nagyon elgondolkoztam, hogy mit kérjek, ami láthatóan kiült az arcomra, valamint a szokásos fél tizenegyes vasárnap reggeli (vagy szombat reggeli) fáradtság, és a menedzser-szerű, hosszú hajú, mókás kedvű srác kiparodizált, a Segíthetek?-lány pedig nehezen tudta megállni, hogy ne röhögjön ki "Szemtől szemben". Akkor bizony mondom Neked, Nyálas Olvasó, mérges lettem. Kérek még két extra shake-et, és rájuk borítom, "Ez is olyan kurvavicces, bazzeg?" -módra, mint Samuel L. Jackson.

Szomorúan bár, de be kell vallanom, teljes mértékben igazuk volt, utólag sajnálom, hogy csínyüknek nem lehettem aktív részese, és nem voltam képes nevetni magamon, pedig életemben kevésszer sikerült olyannak lennem, mint Bruce Willis-nek a Még drágább az életed-ben (nullaszor), többnyire olyan vagyok vendéglátóegységekben, mint Pierre Richard a Je suis timide, mais je me soigne-ban, mikor bemegy a nadrágboltba - mily meglepő - nadrágot venni.

A Segíthetek?-emberek csak a dolgom nehezítik. Legutóbb a cipőboltban lépett elém egy. Segíthetek? - kérdezte. Igen - mondtam én; cipőt szeretnék vásárolni. Jó helyen jársz, ez egy cipőbolt! - felelte frappánsan. Szükség törvényt bont alapom szerettem volna abból a csinos női topánkából - a vicc kedvéért - kérni egy negyvenegyest. Nem vállaltam be végül.

Legnehezebb szexshopban sikosítót vásárolni úgy, hogy ne nézzenek echte buzinak. Miközben sztk-szemüveges, nejlonszatyros perverzek válogatnak kritikusi gondossággal a Reise nach Spermanien és a Teenage spermaholics között, kemény dió határozott hangon kikérni az eladó véleményét a kívánt termékkel kapcsolatban. A végén persze kiderül, hogy anális-vaginális használatra egyaránt alkalmas, kenhető, ehető, antiallergén csodával állunk szemben, amiből 20 ml potom kétezer forint. O.L. jut erről eszembe, aki a gyógyszertárban rúgott bokán - vazelint vásárolt tetoválása ápolására -, mert megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, mire való a vazelin valójában. Azóta is fáj. Ezek után el sem tudom képzelni, hogyan képesek egyes emberek eperillatú művaginát, terhes guminőt, vagy akár Frank Drebin-módra elektromos szopóautómatát vásárolni feltehetőleg rezzenéstelen szemmel.

Persze könyvesboltban is érhetnek kellemetlen meglepetések. Például amikor az ex-barátnőmtől megkérdezték, hogy a fia - én - kér-e valamit. Aztán hazáig lehetett győzködni, hogy nincs köztünk nagy korkülönbség, és nem is néz ki idősnek. Egyszer eljátszottuk - anno 1998 - egy könyvesboltban, hogy nincs kezem. Minden könyvet M. tartott elém.

Bizony mondom Néked, Nyálas olvasó, harctér a boltmező, s mind elvérzünk egyszer.


Comments: Megjegyzés küldése



<< Home

This page is powered by Blogger. Isn't yours?