hétfő, július 03, 2006
Rain when I die
Nagybátyám meghalt szombaton. Ő volt az, aki napi egy-két doboz cigarettát is elszívott, és pár éve nyilatkozott a Naplóban, hogy képtelen, és nem is hajlandó leszokni. Az utóbbi tíz évben megromlott az egészségi állapota, annak idején még Spitzer Mamagésa Somával nyomta a műszakot a Göcsben.
2004-ben halt meg legutóbb nagybátyám (Jóska), akkor együtt utaztam a temetésre ezzel a nagybátyámmal (János), mellettem ült, és nagyon kényelmetlenül éreztem magam az utazás során, mivel már akkor is rengeteget köhögött és krákogott (nem csak a dohányzás miatt, a Göcsben olyan munkája volt, ami ártott a légzőszerveknek, emiatt előbb is nyugdíjazták). Arcbőre már korántsem simult úgy arccsontjára, mint régen, megőszült, megöregedett. Undort éreztem mellette ülve.
Utoljára a Nagyállomást övező úton átszaladni láttam, Ibcsy mellett ültem az anyósülésen, még rá is szóltam, lassítson, ne amortizálja le amúgy is egyre szűkülő körű családom.
Mikor még tejfogaim nőttek, nyolc-tíz éves koromban, János bátyám vitt el egyszer fogorvoshoz. Nem félek a fogorvosoktól, még hat éves korom előtt egy szoboszlói fogorvos érzéstelenítés nélkül tépte ki az egyik fogam, ínyestül, akkor a nagy vérveszteség miatt a nyílt utcán estem össze, a zebrán. Nagyanyám vitt hazáig a karjában. Úgy gondolom, annak a valószínűsége, hogy ennél rosszabb történjen velem a fogorvosi rendelőben, kicsiny. A fogorvosi kezelést jól tűrtem tehát, jutalmul János bátyám vett nekem egy ajándékot, egy matchboxot, nem is akármilyet, hanem amilyet én akartam. Egész álló nap azzal randalíroztam. És nem szólt rám, nem fegyelmezett meg, nem szorított korlátok közé: nem kicsinyítette örömöm. Sőt, együtt örült velem, arcára boldog mosoly ült ki. Örült örömömnek.
Ezt a mosolyt akarom megőrízni róla.
