hétfő, július 03, 2006
Puncipuszi
A kedvenc cigimnek annyi. Ég veled, Davidoff Menthol. Nagyon okos marketingesek rájöttek, hogy nem fogy jól, és átalakították egy nőies, kevésbé férfias slim cigarettinné. Vettem egy dobozzal, bátran mondhatom, rémes. Lehetséges, hogy itt az idő leszokni. Tegnap rendes ember voltam, embereimet megleptem egy adag somlóival. Javarészt a cukrászat csúcsa számomra a McShake, eper ízesítésű kivitelben. A somlói gyerekkoromba repít vissza, amikor a szoboszlói Bástyában zsebpénzünkön ezt a fajta édességet fogyasztottuk, tele pofával. Szeretem még a zserbót, mert nagynénémet juttatja eszembe, aki remekül sütött, cukorbaj vitte el ötven éves korában. Egy hölgyet is megleptem somlóival, hazaérkezés után befalta, desszertként pedig megebédelt. Viszont nem átalkodott szóvá tenni, hogy mostanság morcos vagyok. Nos, ábrázatom bizonyos szögből tényleg olyasvalakire emlékeztet, aki citromba harapott. Sokan felismerni vélnek az utcán, mert teljesen átlagos arcom van. Semmi vágás, vagy égési sérülés, ami egyénivé tehetne. Hosszabb-rövidebb ideig sikerül gumiarcomat vigyorállásba vágni, és eljátszani, hogy valójában jókedvű és boldog vagyok (néha igaz is egy, esetleg két másodpercig, rendkívüli esetekben akár percekig is). Ma két hölgyismerősöm keríteni akart nekem, mikor a kiszemeltem megláttam, azonnal kifezeztem nemtetszésem ("Őt nem nyalnám pinán"). Infánsnőim ("Infánsnő lelked, ám unott teher neki/ Uszályos köntöse s a dús brokát ruháján,/ Infánsnő, s hunyna már, míg nyitva szemei.// Infánsnő lelked a ciprusok gőgös árnyán,/ Mikor arra vonul a király-karaván./ Infánsnő lelked, a királynőségre várván.// Kisded a lelked, és ringatva hordanám.") nyomatékosan felhívták rá a figyelmemet, hogy ezt a frázist ne használjam ("Ne legyél bunkó!!!!"), inkább használjam a "nem puszilnám meg a punciját" kifejezést. Próbáltam érvelni amellett, hogy puncipuszitól csak felettébb érzékeny hölgyek képesek bepörögni, s az ilyen hölgy ritka, mint a fehér holló. Infásnőim kisded lelkét érvelésem nem hatotta meg. Remélem amúgy, hogy a blogmotort nem a Magyar Katolikus Liga Prűd Frontja üzemelteti, és nem tiltanak le. Nyálas olvasóim (mind a ketten), ha eltűnnék hirtelen (Talán eltünök hirtelen), akkor ez lesz az indoka. Utálom, hogy ha kerítenek nekem, magam szeretem becserkészni a vadat, viszont szeretek másoknak keríteni. Kerítői tevékenységem ékessége B. (egykori osztálytársnőm) és Navaho összeillesztése, akik három éve vannak immáron együtt, és hamarosan összeházasodnak. Reggel találkoztam egy másik ex-osztálytársammal, a Badbone zenekar basszerével, aki egy állásinterjúra igyekezett (italbolt-lánc keres dekoratőrt), mosatlan, másnapos, borostás arccal, szedett-vetett öltözékben, a szokásos, gyerekkor óta meglévő, letörölhetetlen - s felettéb egy mongoloid idiótára emlékeztető - örök optimista vigyorral arcán, legvadabb borzfingot megszégenyítő szájszaggal. Beszédtémánk Budapest munkaerő-elszívó hatása, a programtervező-matematikusok fene jó dolga, valamint Jean Petit számunkra furcsa és szokatlan, megdöbbentő apává válása volt. Az első pár mondat után finoman arrébb álltam két méterrel a szájszag hatására, nevezz bár tapintatlannak. Többek között azt is megtudtam Miklóstól - azért írom, hogy Miklós, hogy névtelen maradjon, valójában Dénesnek hívják -, hogy édesanyja, aki zongora- és énektanárnő, a Balatonhoz költözött, Miklós - aki, mint már mondtam, valójában Dénes - apjával válnak. Az "addig kell váltani, amíg az ember fiatal" megállapításomat Miklós (Dénes) felszabadult nevetéssel nyugtázta. Elmaradt búcsúzkodás után unalmas munkanap. Marion küldött Egyiptomból üdvözlőlapot, a férjétől kapta a jutalomutat, Natali felől régóta nem hallottam. Vettem húsz dvd-t, kiírom, ami felgyűlt (minden értelemben). Nincs kétségem affelől, hogy ez az egyik legunalmasabb dolog, amit az ember csinálhat (bocs, Sziszifusz). Szerencsére van zene, van blogmotor (de nincs mentolos Davidoff).
