hétfő, július 03, 2006
Önvi lágámít ás
Nyers őszinteség. Hányan, de hányan sértődtek meg a nem bántó szándékú, hanem leíró, ténymegállapító közléseimen. Tömör tőmondatokban, vagy akár barokkos körmondatokban tudtam és tudok jellemezni másokat, kicsiny hibaszázalékkal.
A pozitív megállapítás jutalma illanékony mosoly, a negatívé nehezen, vagy sosem múló lefelé görbülő száj, epés megjegyzések, vagy örök harag.
A más szemében a szálkát, saját szemében a gerendát se elv alapján saját magam, saját jellemvonásaim és cselekedeteim megítélése állandó gondot okozott. Az egészséges és objektív önértékelés rosszabb esetben teljes, jobb esetben részleges hiánya végigkísért eddigi életemen, és - nagy valószínűséggel - kísérteni is fog.
Amilyen mértékben képtelen voltam és vagyok hazudni másoknak, olyannyira voltam és vagyok képes hazudni, becsapni, áltatni, megcsalni: ámítani önmagam. Önvilágámító vagyok, ahogy Hrabal mondaná.
Hazugság: az emberi kapcsolatok része. Az igazság, a valódi teljes tagadása, elhallgatása, megmásítása, elferdítése, be nem vallása, másoknak olykor jó, olykor ártó, a magunk részére pedig önvilágámító jószándékkal.
Hol voltál? az Aggódtam érted helyett. Menni fog a Nem fog menni helyett, Nem fog menni a Menni fog helyett. Lehet a Biztos helyett, Biztos a Lehet helyett. Haragszom rád a Szeretlek helyett.
A kódolt mondatok visszafordítása kapcsolataink sikerességének vagy kudarcának kulcsa. Szerelmi, baráti, munkahelyi, közösségi, önmagunkkal szembeni: emberi viszonyaink alapja.
Önvilágámítom magam. Mert úgy vélem, kedvelem az igazat, és megvetem a hamist.
