hétfő, július 03, 2006
Határozottan boldognak tűnt
Prepozíció
Míg Lacika öltönyeit adta le tisztításra, addig Lacika barátnője, Szilvike cipőt nézett a Deichmann cipőboltban. Én a folyosón álltam. És akkor találkoztam Beával, akit vagy két éve nem láttam. Csodálkozva nézett. Igen, én vagyok, köszönöm, hogy felismert - mondtam. Kevés ember szorult ebbe a világlyukba bele, aki tiszta optimizmusával, mosolyával, intelligenciájával magával ragad, Bea egy a kevesek közül. És még az idióta humoromat is érti, külön plusz pont. Persze richtig az előtt eszek Paraszt Mixet fasírttal és extra vörös hagymával, mielőtt összefutnék valakivel, akit két-három éve nem láttam, sach schon. Bea lediplomázott, tanít, angolt állástalanoknak, olaszt óvodásoknak. Egyszóval tanárnő. Ráadásul megházasodott, a szerencsés flótást is sikerült megismernem. Bea határozottan boldognak tűnt. Boldognak tűnsz - mondtam. Ekkor a férjére pillantott, kedvesen elmosolyintotta magát. Általában hányok az ilyen nyíltan romantikus megnyilvánulásoktól, de most inkább határozottan valami pozitív érzést éreztem, korántsem undort.
Intermezzo
Életem érzéketlen fatuskóként élem, tegnap például nagyon jót derültem, amikor megtudtam, hogy egy pár szakított. Mindig kézenfogva mentek, elválaszthatatlanok voltak, kis csókokkal halmozták el egymást, és másokkal csak akkor beszéltek, ha nagyon muszáj volt. Szakításuk számomra felettéb komikus, mivel el sem tudtam őket képzelni már egymás nélkül, a megszokott világrend tehát abszurd módon felborult, az ebből eredő katarzis pedig kitört belőlem (őszinte kacajom infánsnőim "Hogy lehetsz ilyen érzéketlen szemét" megnyilvánulással jutalmazták).
Epilógus
Persze a fenti információkat is nehezen sikerült kiszednem Beából. Nehéz verbálisan hadakozni azokkal az emberekkel, akik őszintén érdeklődnek irántad. Nehéz hárítani, de muszáj, hiszen három-öt percbe úgysem tudnád belesűríteni az elmúlt évek történéseit. Ahogy visszatért puszilkodás után nélkülem-életébe, utána pillantottam. Egészen pontosan utána néztem. Végigmértem, a feje búbjától le egészen a talpáig. Sugárzott belőle a szépség. Mérhetetlenül sóvárgom boldogság után.