hétfő, július 03, 2006
Fejemben oszló posztó Szoboszló
Fejemben oszló emlékköd Szoboszló. Ezt vagy nyolc éve írtam. Ma már megállapíthatom, hogy a köd teljesen feloszlott. Szoboszló az a város, ahonnan rohammentővel hoztak Debrecenbe, mikor anyámnak a vendégségben Nusikáéknál elfolyt a magzatvize. Itt nőttem fel, az OTP, ahol fél gyerekkoromat töltöttem sorban állva, még mindig a fő utcán - egykori Vörös Hadsereg útja {Vöri Hari}, ma Szilfákalja - virít. Két óvodát koptattam itt, a Rákóczi úton az elsőt, ahol a nagymedvés beégésem volt (lerohantam a színpadról, az óvodai amatőr színház előadásán én alakítottam a főgonoszt, kevés sikerrel: egy dublőz kellett, hogy beugordjon helyettem, mert lerohantam "Mammmmmmi'-felkiáltással a színpadról"), és ahol csigaírtó tevékenységünket folytattuk. A bölcsis és ovis képeken kis bőgőmasinaként jelenek meg. A fegyverek iránt érzett élénk érdeklődésem anyám megriasztotta, ezért öltöztetett nyúlnak a farsangon (mindenki más cowboy-nak öltözött), sose heverem ki. Bátyám Jasser Arafat lehetett legalább, nem sokkal, de jobb. És amire mindig szívesen emlékszem vissza: bizony itt láttam először puncit. Enikővel barter-ügyletet kötöttünk, a tiedért az enyémet. Ő nyitott, és mivel a nem teljesítés esetére nem kötöttünk ki feltételeket, ravaszul nem teljesítettem (a férfiak már fiatal korukban is szemetek). Jolika néném felejthetelen Rákóczi túrósai. Dorcsin Lajos ("kinti-benti" rendőr) bácsit keresztüllőtte az egyik utolsó szovjet Kelet-Magyarországon állomásozó kiskatona, végül mégis a kövérség vitte el. A kiskatona golyóval a fejében végezte, egy ezredes terítette le egyetlen lövéssel. Lala bátyám hármat kapott, az elsőnél továbbment, a másodiknál megtorpant, a harmadiknál összeesett, azóta is béna. Öt éves koromig Lala bátyám jóvoltából fújtam a Rákóczi-féle szabadságharc főbb csomópontjait, és ismertem az ónodi országgyűlés és a szatmári békeszerződés pontjait. Oroszul is többet beszéltem, mint most. Arany János Családi kör című költeményét egy az egybe tudtam oroszul ("Vécserom, vécserom"). Bicikliztünk a Bányász utcán a negyedik emeleten. A két szemközti lakás ajtajait kinyitottuk, gyorsítás a folyosón és az előszobán át, kanyarodás a nagyszobában. Az Isonzó utcában züllöttem el, lopott hagymától bűzlött a szánk a galeriben, hatalmas építési terület, szabad terep az ifjonc csínytevőknek. A Bocskai-ló fara mögött még csak mocorogtam a méhben, konkrét élményekről beszámolni nem tudok, világra bújásom előtt anyám felmondta a bérleti szerződést. A társbérlő lengyelek közül az egyik elhányta magát, amikor anyám nyers krumplit ropogtatott, és puszta jóindulatból felajánlott neki egy falatot. A Bástyába jártunk somlóizni akkor, amikor a legjobb kocsinak a Volga számított. A Főrevizori Főhivatal előtti parkolóban felállhattam Karcsi bácsi sárga Babettájára szinte minden második munkanapon, a száguldás feledtette az ótépés rossz élményeket. Mindezek nem jutottak eszembe ma, amikor jelöletlen, fehér céges autóban végigszáguldottam Szoboszlón. Szívem se dobbant. Kérgesedem. Fejemben oszló emlékköd Szoboszló.
