hétfő, július 03, 2006
A falra mászom
Mint azt már írtam, réges régi vágyódásom teljesedett be, amikor elmentem végre falat mászni mentorommal, Mankóval (a Mankó az ő vezetékneve). Már gyerekkoromban is mindenhova felmásztam (fák, virágok, szekrények teteje, felépítmények csúcsa, pajták, padlások, kerítések stb.), és egyszer le is zuhantam ágastul a mélybe, karomban korhadt farönkkel, a hátamra (nem is tudtam levegőt venni egy darabig, nagynénémre a frászt hozván). Egyszer pedig a lábam szorult be két ág közé, egy órába került kiszabadítani. Most kulturált körülmények között, sportként űzhetem hóbortomat. Nem könnyű, de élvezem. A hat fal közül mindössze az egyikre tudok feljutni, de fejlődöm – van hova! –. Be kellett invesztálnom egy mászócipőbe, ami egy számmal kisebb a lábamnál (mászócipőből kisebbet szokás venni), hogy meg tudjam lépni az apróbb fokokat, kitüremkedéseket is. Muszáj lesz a későbbiekben beszereznem egy beülőt, és pár biztosítót.
