hétfő, július 03, 2006
Christmas, Weinachten, Noel, Karácsony
Nyálas Olvasó, nem igazán kedvelem ezt a periódusát az évnek. Ünnepek előtt családom egyetlen nőtagja rendszerint megkergül (écsanyu), valamint a szilveszter számomra a számadás, az összefoglalás, a történések és újragondolásuk ünnepe, nem beszélve az azt nem sokkal követő születésnapomról (a tizennyolcadik kivételével egyszer sem kísérte duhajkodás, inkább csendes elmélkedés, lelkem legmélyebb kuckójában történő kuporgás a rám jellemző).
Écsanyu az ajándék mobilt legalább fél percig csodálta, mielőtt a földre ejtette, azóta nem nagyon foglalkozott vele, tehát örült neki. Ez családunk egyik legfőbb vonása, képtelenek vagyunk örülni. Nekem speciel akkor se megy, ha tényleg örülök valaminek. Bár így visszagondolva, életem során egyetlen egy ajándék nem akadt, aminek szívből örülnöm sikerült volna. Emlékszem, 2001. karácsonyán még Anikótól kaptam egy inget, vajszínűt, és akkor is arra gondoltam, hogy: "Egy ing?". Ez az ing azóta is fellelhető ruhatáramban, időnként hordom, mondhatni szeretem, tehát végülis talált. Ezt szorongattam két hétig (szégyen-nem szégyen), amikor az ajándékozója kirakta a szűrömet.
A fenti megállapítások mérvadóak illatszerek, ruhadarabok, könyvek esetében is. Tehát az illatok nem tetszettek, túl fanyarnak ígérkeztek, vagy túl édesnek, a ruhadarabok sosem passzoltak az ízlésemmel, és valahogy a kapott könyvek is mindig a legalsó, "amit soha nem fogsz elolvasni" polcon végezték.
Sokkal inkább élvezem, ha nekem kell más számára beszereznem ajándékot. Ilyenkor bevett szokásom a másik bőrébe bújni, elképzelni, hogy neki tetszene-e a kiválasztott darab, még akkor is, ha esetleg az nem egyezik az én elképzelésemmel (ilyen főleg női ruhadarabok esetén eshet meg). Egyszer a negyedik X felé közelítő nőnek ajándékoztam egy plüssmacit, és leírhatatlanul örült neki. Ugyanennek a nőnek névnapjára Vámos Miklóstól választottam egy riportkötetet, és éppen akkor indult volna beszerezni. V-nek egy farmerfelsőt választottam megbízásból, méreteit nem ismertem, elképzeltem, hogy milyen magas, milyen hosszú a keze, mekkora a melle, s így döntöttem. Amikor felpróbálta, mintha ráöntötték volna. Az illatok kiválasztásánál is rendszerint 2-3 órát töltök el a parfümériában, akkurátusan végigszagolgatom a választékot, és csak azután hozom meg döntésemet, eddig még nem tévedtem. A szürke hétköznapokat időnként meglepetés somlóivall dobtam fel, hölgyeknek alkalmakra általában rózsacsokor, figyelve a színek jelentésére (semleges emócionális töltet esetén fehér, ha csak az ünnepélyességet akartam kifejezni, sárga, ha kötődtem is a fogadóhoz érzelmileg, ha a hűségemet akartam kifejezni, és természetesen vörös, ha megdobogtatta szívem). A két kivétel a fentiek alól családom két tagja: écsanyunak és bátyusnak igen-igen ritkán sikerült olyat ajándékoznom, aminek akár csak látszólag is igazán örültek volna.
Két eshetőség lehetséges: túl figyelmes vagyok, és tényleg jól választok, vagy mások remekül mímelik a boldogságot, a meglepettséget, az örömöt, még akkor is, ha esetleg olyasvalamit kaptak, aminek nem is igazán örülnek (kivéve család). Tehát jobban hazudnak, vagy egyáltalán és végképp hazudnak. És igaz lehet ez fordítva is: mások valószínű nem fordítanak elég figyelmet egy-egy kiválasztás alkalmával, vagy egyszerűen én vagyok rossz és használhatatlan hazug, mímelő, morózus.
